Évekkel ezelőtt olvastam a „Team of teams (New Rules of Engagement for a Complex World)” című könyvet, melyet egy amerikai tábornok, Stanley A. McChrystal írt szerzőtársaival együtt. Azóta szeptember 11.-e nemcsak a ground zero megrázó emlékét idézi fel bennem, hanem ezt az olvasmányélményt is. Mert élmény volt a javából. Remekül megírt szöveg és izgalmas „cselekmény”, harc az idővel, a sok-sok évtizedes beidegződésekkel és komplex hierarchiával.
Csak dióhéjban a történet (részletesebben itt lehet róla olvasni): McChrystal tábornok 2003-ban kapta azt a feladatot, hogy egy speciális alakulat élén számolja fel az iraki Al Kaidát és iktassa ki annak karizmatikus vezérét, Abu Musab al Zarqawit.
Hol van itt a szervezetfejlesztés?
Akkor még nem hallottam az agilis szervezeti modellekről, szóval nem is ilyen szemmel olvastam. Az fogott meg, hogy egy ilyen merev rendszerben, mint a katonaság, ahol másodperceken múlik az emberélet, egy merész vezetői döntéssel meg lehet reformálni a csapatok együttműködését a cél érdekében. Az operatív egységek, a hírszerzés és a washingtoni központi irányítás együttműködését kellett gyökeresen átalakítani. Nemcsak az ellenséggel kellett megküzdeniük, hanem merőben eltérő körülményekkel találkoztak, mint amilyenekre az elit kommandósokat kiképezték. Tudomásul kellett venniük, hogy a világ legjobban felfegyverzett és kiképzett hadserege, amennyiben a szokásos rutinokat követi, nem tudja eredményesen felvenni a harcot a pillanatok alatt osztódó terrorista sejtekkel, és minden nap késlekedés további emberáldozatokkal jár. (Nem vagyok katonai szakember, nem szeretnék abba belebonyolódni, hogy melyik a világ legjobban felfegyverzett hadserege, de a két hadviselési típus között iszonyatos különbség van.)
A könyvet szinte végigjegyzeteltem. Lépten-nyomon találkoztam olyan gondolattal, amit muszáj volt rögzítenem. Minden spoilerezés nélkül állíthatom, hogy a megoldást nem a még modernebb éjjellátó rakétáknak vagy egyéb harci eszközöknek a bevetése jelentette. A kulcs a vezetői hozzáállás, a döntéshozatal és a csapatok együttműködésének az átalakítása. Ez utóbbihoz pedig elengedhetetlenül fontos volt a folyamatos kommunikáció, a teljes rendszer működésének megértése és a csapatok közötti szoros kapcsolatok. Nem lövöm le a poént (hogy stílusos maradjak 😊), tessék elolvasni a könyvet, megéri!
Hogy miért most írok erről?
Napjaink bizonytalan környezete stresszes helyzetek elé állít nap mint nap csapatokat és vezetőket egyaránt. „Ha nem is tudjuk kontrollálni a változás hullámait, azt megtanulhatjuk, hogyan kell jobb csónakokat építeni” állítja Andrew Zolli, reziliencia tréner és kutató. Az ismeretlen helyzetekre nincs bevált gyakorlatunk, próbálkozunk és tanulunk, elsősorban a tapasztalatainkból. A jó hír az, hogy azt a bizonyos „csónakot” sem egyedül építjük (kivéve, ha ragaszkodunk a Robinson Crusoe imázshoz😊).
Az immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Nemzetközi Facilitációs Hét számos alkalmat kínál jó hangulatú, gondolatébresztő beszélgetésekre olyan aktuális témákban, mint a fentiek. Bátorítalak benneteket arra, hogy nézzetek körül a programok között. Jelentkezzetek a benneteket érdeklő workshopokra. Használjátok ki az alkalmat, hogy profi facilitátorok által teremtett biztonságos térben cserélhettek eszmét és jó gyakorlatot másokkal.
Szánjatok magatokra minőségi időt!! Várunk szeretettel!!
