A rögzült szemlélettel (fixed mindset) és a fejlődési szemlélettel (growth mindset) több évvel ezelőtt találkoztam a régi cégemnél, ahol e kettő közötti szemléletváltáson alapuló kultúrafejlesztési projektben vettem részt. Röviden: a rögzült szemlélet azt állítja, hogy készségeinkkel és képességeinkkel születünk, ezeken nem tudunk változtatni. Vagyis „tehetségünk” csapdájába vagyunk zárva. A fejlődési szemlélet szerint viszont ezek a készségek és képességek idővel fejleszthetők. Más szavakkal a fejlődési szemlélet az élethosszig tartó tanulás szinonimája. Az érdeklődőknek ajánlom Carol Dweck Stanford egyetem professzorának és kutatójának TED előadását, de sok könyv és videó lelhető fel a neten, lehet szemezgetni.
A szemléletváltás jelentőségét azóta fogom fel igazán, amióta vállalkozóként dolgozom. Erre csak rátett egy lapáttal a járvány, amikor az online térbe költözéssel megkérdőjeleződtek régi rutinjaim és folyamatosan kísérleteznem kell. A fejlődési szemlélet egyik legfontosabb összetevője a hibákkal való megküzdésünk képessége, a kihívásokkal való szembenézés és az ebből való tanulás. Most egy sajátos aspektusból szeretném megközelíteni a fejlődési szemléletet.
A közelmúltban egy tréning résztvevőit arra kértem, osszák meg, milyen érzések, gondolatok kavarogtak a fejükben, amikor először találkoztak egy online alkalmazással egy közös gyakorlásunk során. Nem volt meglepő, hogy az érzések 80%-a az „úristen mi ez, hova kell megint kattintani, káosz a fejben” körül mozgott. Utána beszéltünk arról is, hogy kit mi lendített tovább, kinek mi segített abban, hogy tovább tudjanak lépni. Volt, akinek az segített, hogy követhette az oktatót, mást a belső motiváció hajtott, hogy nem maradhat le, vagy az érdekes feladat „mozgósította”. A kulcs mindegyik esetben az volt, hogyan sikerült a kudarchoz társított negatív érzésektől megszabadulni és tovább haladni a cél felé.
Többször írtam már arról, hogy a virtuális tér felerősíti a magára hagyottság érzését. Ez a frusztráció lehet annyira erős, hogy egy online esemény alkalmával rövid időn belül elveszítjük a résztvevőnket, vagy akaratán kívül hátrányból indul.
Ennek megelőzésére hadd osszak meg veletek néhány javaslatot személyes tapasztalataim alapján:
- Mindig lesznek olyanok, akik először találkoznak egy alkalmazással. Legyen elegendő idő a próbálkozásra, adjunk útmutatót lehetőleg írásban, szükség szerint akár előre, a felkészülést segítve.
- Hosszabb munkák esetében vagy akár közben is, beszélgessünk a résztvevőkkel, ajánljunk fel tesztelési lehetőséget nyugodt, nem „éles” helyzetben.
- Figyeljünk a generációs különbségekre. Ne vegyük magától értetődőnek, hogy egy X generációs is annyira hamar feltalálja magát a virtuális térben, mint az y, z vagy alfa.
Így vagy úgy, de támogassuk résztvevőinket abban, hogy kerüljék el a pánikzónát, mert ott minden van, csak tanulás nincs. És mi se essünk pánikba! Valljuk be őszintén, ha megakadtunk, és vonjuk be a csoportot a helyzet megoldásába (biztos akad közöttük y generációs is 😊).
