+36 30 971 5894
·
mokos.katalin.erd@gmail.com
+36 30 971 5894
·
mokos.katalin.erd@gmail.com

Vezetőként is (sokszor) nézz tükörbe!

Több mint 20 éves multis pályafutásom alatt, ha jól számolom, 7 közvetlen felettesem volt, és 100-nál is több hasonló szintű vezetővel, ún. peerrel dolgoztam együtt. Amikor én is vezetővé váltam, azt gondoltam, fog ez nekem menni, hiszen láttam, hogyan csinálják. Na, ez volt az első tévedésem. Én nem vagyok ők! Mindenkinek meg kell találnia a saját stílusát, amiben hiteles és hatékony, meg amit a csapat is befogad. Ezen nagy felismerés után mégis hogyan próbálkoztam a magam stílusával? Annyira már ismertem magam, hogy tudjam, nekem a támogató vezetői hozzáállás a sajátom, és nem a kiróvó-számonkérő.

Vezetői kinevezésem egybeesett a facilitációval való megismerkedésemmel és így kézenfekvő volt, hogy a facilitatív szemléletet kezdjem beépíteni a mindennapjaimba. „Gyakoroltam” a csapattal (bocsi, így utólag is, remélem nem bánták), jövőképet, stratégiát, akcióterveket alkottunk. (Hoppá, a képzett facilitátorok itt most csóválhatják a fejüket, hogy nem lehet a két szerepet együtt, de én megbirkóztam vele.)

A facilitatív megközelítés egyik alapelve az elköteleződés és az ebből eredő önkéntes felelősségvállalás a célok teljesítése mellett (itt mélyen fejet hajtok az agilis szemlélet előtt, amely szintén erre alapoz). Vezetőként talán a legnehezebb feladat az egyéni motivációt kideríteni, és ha ez megvan, akkor tudomásul kell venni és úgy kell kezdeni vele valamit, hogy a belőle fakadó energiát a szervezeti célok teljesítésének irányába tereljük. Én sokat beszélgettem a kollégáimmal, rendszeres, kétheti F2F (szemtől szemben személyes) találkozóim voltak, amelyeket nem kötöttünk teljesítményértékeléshez. Olyan tréningeket és feladatokat kerestünk, amelyekben fejlődni tudtak, amivel kiléphettek a napi rutinból és megmutathatták magukat (csak a tisztánlátás miatt, erősen korlátozott lehetőségeim voltak bérelemelésre, anyagi ösztönzésre). Azt tapasztaltam, hogy a rendszeres visszajelzés külön motiválta nemcsak őket, hanem engem is. Minden beszélgetéssel árnyaltabbá vált vezetői arcképem.

Fontos, hogy az éves üzleti célok teljesítésével foglalkozó beszélgetéseket ne keverjük a hosszútávú fejlődést megalapozó „életpálya beszélgetésekkel”. Direkt nem használom a karrier szót, mert eddigi tapasztalataim szerint a karrier jellemzően egy felfele vivő lépcsőként lebeg az emberek szeme előtt.  A fejlesztendő kompetenciákról ne pénzbeli jutalom árnyékában beszélgessünk, hiszen ilyenkor mindenki a legjobb színben szeretne feltűnni, és így lőttek az őszinte megnyilvánulásnak.

A nem kifejezetten coaching szemléletű vezetőknek hasznos lehet néhány egyszerű kérdés: Milyen sikeredre vagy büszke? Mit gondolsz, miért ment ez ilyen jól? Mi lehetne ebben a következő lépés? Mire van ehhez szükséged? Milyen támogatást kérsz tőlem? stb. Erős egóval rendelkezők, figyelem: először nézzenek a tükörbe, hogy áll nekik egy ilyen beszélgetés? Nehogy megrémüljön a partner, mint amikor egy vigyorgó farkas invitálja a bárányt, „gyere beszélgessünk…”

Ti hogy vagytok ezzel? Hogyan leltetek rá saját vezetői stílusotokra?